A Harry Potter számomra azon ritka filmek közé tartozik, amelyekhez bármikor szívesen visszatérek. Amikor az embernek elege van a hétköznapokból, a rohanásból vagy egyszerűen csak szeretne egy kicsit kiszakadni a valóságból, akkor ez a világ mindig képes magával ragadni. Én legalább évente kétszer végignézem az összes részt, és minden alkalommal ugyanúgy beszippant, mint először.
Ezért teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a kiállításon is helyet kell kapnia. Sőt, nem is egyetlen jelenet formájában. Igyekeztem olyan világot építeni, amely visszaadja azt a varázslatos hangulatot, ami miatt emberek milliói szerették meg ezt a történetet. A díszletek, a hangok, a fények és a különböző effektek együtt teremtik meg azt az élményt, amely néhány percre valóban egy másik világba repít bennünket.
A jelenetek között több ikonikus karakterrel is találkozhatunk, de van egy figura, amelyre különösen büszke vagyok. Ennél a jelenetnél tudatosan a „kevesebb néha több” elvet követtem, és hagytam, hogy maga a karakter meséljen helyettem. A látogatók gyakran hosszú időre megállnak előtte, figyelik a részleteit, majd hitetlenkedve néznek rám, hogy valóban nem egy élő szereplőt látnak-e. Sokszor szinte vissza kell őket zökkentenem a valóságba, hogy folytathassuk a kalandot.
Talán ezért is lett ez a Harry Potter világának egyik legkedveltebb része a látogatók körében. Hogy melyik karakterről beszélek? Erre inkább nem válaszolok. Gyere el, nézd meg, és döntsd el te magad.